Ad
Ad
Ad
Átadások

Új tűzoltógépjárműveket adtak át

Százharmincnégy új tűzoltót avattak pénteken Budapesten a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ tanévzáró ünnepségén, melyet követően 6 új Renault gépjárműfecskendőt adtak át.

Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője ez alaklomból hangsúlyozta: az új képzési rendszer nyomán már 700 új tűzoltó áll készen az állampolgárok és az ország javainak védelmére.

Közlése szerint a tűzoltói állomány bővítése egyben annak a programnak a része is, amelynek megvalósítása során 37 új tűzoltó őrsöt hoztak létre országszerte.Ennek az a célja, hogy tűzoltóság hatékonyabban tudjon beavatkozni tűz, illetve egyéb kár esetén.A főigazgató úgy fogalmazott, hogy a tűzoltói hivatást nagy társadalmi megbecsülés övezi, ami egyben magas társadalmi elvárást is jelent.

Az emberek számára az egyik legfontosabb érték a közbiztonság, ami a vészhelyzetek hatékony megelőzését is jelenti – mondta Bakondi György, hozzátéve: a kölcsönös megbecsülés pedig annál is inkább fontos, mert a katasztrófavédelem csak akkor tud hatékonyan fellépni a veszélyhelyzetekben, ha élvezi a társadalom támogatását.

Ezt követően Bakondi György átadta a hat új tűzoltógépjármű szimbolikus indítókulcsát annak a hat megye katasztrófavédelmi igazgatójának, ahol a szerek a továbbiakban szolgálatot teljesítenek. Egy-egy HEROS-RENAULT AQUADUX-X 3000-as jármű került Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe a tiszaújvárosi tűzoltóságra, Baranya fővárosába, Pécsre, Bács-Kiskun megye székhelyére, Kecskemétre, Csongrád megyében Kistelek városába, Somogy megyébe Kaposvárra, valamint a Zala megyei Keszthelyre. A Renault alvázra épített gépjárműveket a BM Heros Zrt. szerelte fel a szükséges tűzoltótechnikai szakfelszerelésekkel. A járművek négyszer kétkerék-hajtásúak, kéttengelyesek, a hatfős személyzet, valamint a felszerelések mellett oltóanyagot és habképző anyagot is szállítanak.

Facebook Hozzászólások