Ad
Ad
Ad
Átadások

Továbbra is vitát kelt a mentőautók száma, sok az ellentmondás

A közelmúltban számos kritika érte az OMSZ mentőautóit, melyek szerint kevés és rossz állapotúak, de valóban jogosak a felvetések és az autók kevesek?A médiában sorra számolnak be, hogy késett a mentő, „kocsihiány” van, legtöbbje rossz állapotban van. Napjainkban, az országban 743 mentőautó lát el szolgálatot, melyből csaknem 180 esetkocsi 10 évnél öregebb. A közelmúltban több új mentőautó beszerzése is történt, legutóbb 178 mentőautó érkezett nettó 3,164 milliárd forintért, melyet a Profile II hazai leányvállalata gyártott le. –Korábban szintén ők gyártottak le a Mentőszolgálatnak 83 új Volkswagen Craftert-

Sokak szerint a 743 mentőautó kevés, a nol.hu szerint az Országos Mentőszolgálat 30 évvel ezelőtt 1053 mentőautóval látott el szolgálatot. Ez a „csúcs” az 1980-as években volt, fontos megemlíteni azt is, hogy a Mentőszolgálat ekkor nem csak az akut betegellátással foglalkozott, hanem betegszállítással is, egészen 2008. január 1-ig, ekkor Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat akkori főigazgatója jelentette be, hogy szétválik a mentés és a betegszállítás, utóbbit az Országos Betegszállító Szolgálat végzi, napjainkban is.

2012-es adatok szerint évente mintegy kétmillió megrendelés érkezik betegszállításra, melyet már betegszállító cégek teljesítenek, levéve a mentőszolgálatról a terhet. Amennyiben arányosan nézzük, ez sokkal több mentőautót igényelt, így érthető okból van jelenleg kevesebb, mint 30 évvel ezelőtt.

Új hírként jelent meg, mely szerint a mentőautók korhatárát 10-ről 13 évre emelte, így több autó továbbra is szolgálatban maradhat. Azonban ez már 2011-ben hatályba lépett. „Ha nem módosítottak volna a jogszabályon, amely szerint tovább használhatják a tízévesnél öregebb mentőautókat, több mint háromszáz kocsit kellene leállítani” – mondta Győrfi Pál 2011. augusztusában. Jelenleg az Európai Unió tagállamaiban elfogadott alapeset szerint maximum hatéves lehet a mentőautó, vagy 300 ezer kilométerig lehet ezeket használni. Nem ritka, a közel egymillió km-t futott autó sem, azonban ezeknek zömét már lecserélték az újonnan beszerzett járművekre.

Továbbá említésre méltó, hogy rengetegen a járművek korával hozzák összefüggésbe, a késői kiérkezést. Bár nem mindennapi eset, de 2014 decemberében Szolnokon is késett a mentő, de nem jogtalanul:

Egymás után három súlyos gázolás történt egyetlen útvonalon, Szolnok belvárosában december 1-én hajnalban. A mentőket 5 óra 50 perckor riasztották a Tószegi úti gázoláshoz. Az esetkocsi azonnal indult a helyszínre, a Nagy Imre körúthoz érve azonban leállították őket egy újabb gázoláshoz, ahol egy súlyos sérült ellátását kezdték meg. Rögtön visszajeleztek rádión a központjuknak, ahonnan egy percen belül riasztottak egy másik mentőegységet a Tószegi úti címre. Ez a második mentőegység is azonnal kivonult, de útközben, a Hetényi Géza Kórház előtt őket is leintették egy újabb gázoláshoz, ahol egy fiatal nő újraélesztési kísérletét kezdték meg. Ekkor riasztásra került egy harmadik mentőegység is, akik végül az első gázolás sérültjét ellátták és kórházba szállították, ahol később súlyos sérüléseibe belehalt. Szolnokon átlagosan 1-2 hetente történik gyalogosgázolás, ezen az esős, sötét hajnalon 20 percen belül, ugyanazon az útvonalon történt három ilyen, súlyos baleset. A mentők szabályosan jártak el, a riasztások azonnal megtörténtek, hiba, mulasztás nem történt.

– közölte Győrfi Pál kommunikációs igazgató.

Az Európai szabály szerint 15 percen belül kell, hogy kiérjen a mentő, mely az esetek túlnyomó többségében tartható is. A fenti közleményben kiderül, hogy 20 perc leforgása alatt történt 3 baleset, így a szabályos protokollt figyelembe véve nem történt súlyos mértékű késedelem, valamint a belső szabályzat szerint is, köteles a mentőautó megállni, ha segítség kérése gyanánt leintik, balesetet észlelnek, mindezt akkor is, ha beteggel tart a kórházba.
Természetesen ez kirívó példa volt a késésre, előfordul, hogy a mentőállomás közeléből kérnek segítséget, azonban nem onnan érkezik a segítség. Nem lehet tudni, hogy a közelben található állomáson tartozódik-e a mentőegység, lehet, hogy egy beteggel épp egy távolabbi kórházba tart, ezáltal egy másik egységet küldenek a helyszínre, ami távolabbról indul.

Sajnos továbbra is sok a szándékosan megtévesztő bejelentések száma, melyek szintén terhelik a riasztható egységeket, akár január 23-án:

Ma délelőtt segélyhívás érkezett az Országos Mentőszolgálathoz, melyben a telefonáló azt állította, hogy Balatonalmádiban egy kukában egy szatyorba csomagolt, síró újszülöttet találtak. A mentők azonnal esetkocsit indítottak a helyszínre, illetve párhuzamos riasztással a veszprémi koraszülött- mentőt is riasztották. A mentődolgozók a rendőrök segítségével átkutatták a környék hulladéktárolóit és a kukásautót is, de csecsemőt nem találtak, a hívás valótlan tartalmú, szándékosan félrevezető volt. Az ügyben rendőrségi eljárás indult.

A készenléti szervek, így a Mentőszolgálat is régóta tesz közzé figyelemfelhívó közleményeket, hogy a szándékosan megtévesztő bejelentések bűncselekménynek minősülnek, minden esetben rendőrségi eljárást vonnak maguk után, és akár börtönbüntetés is kiszabható értük. Egy szórakozni vágyó bejelentő egy igazi betegtől vonja el a szabad kapacitást. Emberi életek múlhatnak egy rossz tréfán, melybe talán bele sem gondolnak a telefonbetyárok. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy számtalan olyan segélykérés érkezik, mely nem a mentők hatáskörébe tartozik, mint például egy túlzó bejelentés, melyben súlyosabbnak mondják el a helyzetet, mint a valóság. A félreértések elkerülése érdekében: hiába jelentjük be súlyosabbnak az esetet, a segítség nem fog hamarabb, de később sem érkezni, legfeljebb egy olyan mentőegységet terhelünk, mely súlyosabb esetekben tudna maximálisan segítséget nyújtani. Nem kevésszer történik meg, hogy olyan tünetekért hívják a mentőket, mely az orvosi ügyelet vagy a háziorvos praxisába tartozik és nem a sürgősségi ellátásba. A mentők minden bejelentésre kötelesek kivonulni, így ezekben a helyzetekben szintén feleslegesen vannak terhelve.

A nol.hu szerint „2012 óta a tízévesnél öregebb autók száma alig több, mint százhússzal lett kevesebb, azaz valójában ennyi minőségi kocsicsere történt.” Lényegében az új autókkal nem emelkedett a bevethető autók száma, mert a régi autókat ki is vonták a forgalomból, melyek helyére új mentőautó került.

Szinte sehol nem értesülni arról, hogy hiába van több autó, ha nincs személyzet rá. A Mentőszolgálat létszámhiánnyal küzd, főleg orvosok és mentőtisztek tekintetében. Információink szerint nem egyszer történt meg, hogy egy eset vagy rohamkocsi orvos, mentőtiszt nélkül állt, áll szolgáltba, mint mentőgépkocsi –régi nevén ONE-, ezáltal csökken bizonyos időszakokban a megfelelő szintű mentőegység, pedig autó, és felszerelés lenne rá.

A laikus segítségnyújtás is szégyenletesen alul marad Magyarországon, mindössze 4% azon személyek aránya, akik egy esetlegesen segítésre szoruló személynek laikusan –akár a mentők telefonos segítsége mellett- képes lenne segítséget nyújtani. Nyugatibb országokban ez az arány 70-80% körül mozog.

Az elmúlt időszakban megnövekedett a mentőbalesetek száma. Rengeteg figyelemfelhívó kampány található az interneten, hogy adjunk nekik utat, segítsük a gyors előrehaladásukat, melyet az emberek vagy semmibe vesznek, vagy nem tudják ezek mellett sem, hogy mit tegyenek. Rengeteg nehéz szituációval néznek szembe a mentőgépkocsi-vezetők, az idő pedig sürgeti a kivonuló személyzetet, hisz várják őket.

Korábban megkerestük az OMSZ kommunikációs igazgatóját, hogy az új mentőorvosi kocsik beszerzése hol tart, valamint további beszerzés várható-e, azonban a 178 autó teljes átadása utánra ígért tájékoztatást, mely már megtörtént, az OMSZ-tól azóta sem kaptunk közleményt erről cikkünk megjelenéséig.

Facebook Hozzászólások