Ad
Ad
Ad
Beszerzések

Milliárdos értékrendben érkeznek az új magyar tűzoltóautók

2014. márciusában mutatták be a Rába tűzoltóautó prototípusát, melyet most a Rába Jármű Gyártó és Kereskedelmi Kft fog leszállítani a BM Heros Zrt-nekA meghirdetett tájékoztató szerint négykerék meghajtású, legalább 16 tonna megengedett össztömegű, 210 kilowatt motorteljesítményű, RAL-3000, a Heros Aquadux-X 4000 felépítmény méreteihez illeszkedő alvázakat gyárt és szállít a Rába.A budapesti székhelyű BM Heros Zrt. katasztrófavédelmi eszközök gyártásával és javításával foglalkozik, az új eszközök alvázainak gyártásához nyílt közbeszerzési eljárást indított.

A nyilvánosan működő részvénytársaság legutóbbi tájékoztatása szerint 2014 első háromnegyed évében 2,4 százalékkal, 33,9 milliárd forintra csökkent a konszolidált árbevétele, míg a 2,13 milliárdos EBITDA (kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti eredmény) 47,6 százalékkal maradt el az előző év első kilenc hónapjában elérttől.A nyilvános cégadatok szerint a BM Heros Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 2013-as árbevétele mintegy 4,8 milliárd forintot tett ki, több mint kétszerese volt az előző évinek. Adózott eredménye 6,3 millió forint volt, feleannyi mint egy évvel korábban.

(Forrás: MTI)
A közbeszerzési tájékoztatóból kiderül az is, hogy a felépítményezett járművek végfelhasználó részére történő átadásának időpontjától számított 26 hónap teljes körű, kilométer korlátozás nélküli jótállást, valamint a leszállított alvázakra a az átvél idejétől számított legalább 5 év átrozsdásodási garanciát, valamint alkatrészellátást is vállalnia kell.

A hazai gyártású tűzoltó egyébként nem újdonság, már az 1920-as években is hazai gyártású tűzoltóautók voltak szolgálatban, egészen az 1970-es évek végéig.

Korábban Bakondi György, az OKF főigazgatója hangsúlyozta, hogy a most bemutatott tűzoltóautó a jelenlegi 15 éves átlagéletkorú, 43 típusból álló járműállományt hivatott kiváltani. Ettől azt is várják, hogy a járműállomány egységesítése révén hatékonyabbá és olcsóbbá válik a flotta fenntartása, szervizelése.

Hogy pontosan hány új jármű leszállítása várható az első negyedévben, egyelőre nem ismert.

A jármű műszaki adatai:

Teljes hossz: 7,43 m
Szélesség (tükrök nélkül): 2,496 m
Megengedett össztömeg: 16000 kg
Hasznos tömeg: 9500 kg
Végsebessége: 112 km/h (0-100 m 16 sec alatt, 0-65 km/h 35 sec)

Extrák:
Klimatizált személyzeti tér
Elektromosan állítható és fűthető visszapillantó
Fűthető személyzeti tér, mely a járműmotortól független állóhelyi fűtéssel is rendelkezik
Tolató kamera (145°-s látószög, automatikus nappali-éjszakai üzemmód közötti átkapcsolás, normál- és tükörkép funkció, USB csatlakozó, hangszóró, színes 7″-os monitor, LED-es háttérvilágítás, világító kezelőgombok  mikrofon, infra LED-ek éjszakai felvételekhez)

Facebook Hozzászólások