Ad
Ad
Ad
Beszerzések

Kiírták a közbeszerzést az új mentőorvosi kocsikra

Új mentőorvosi/mentőtiszti kocsik beszerzésére írt ki nyílt közbeszerzési eljárást az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).

Az Országos Mentőszolgálat a (TIOP 2.2.1-11/1-2012-0001) sürgősségi ellátás fejlesztésére  vonatkozó uniós projektjének harmadik üteme keretében írta ki a pályázatot 22 darab új, összkerékmeghajtású mentőorvosi kocsi (MOK/MTK) beszerzésére. A szállítandó járművek, és azok felszerelése meg kell, hogy feleljen a 2009-ben újratervezett „DIN 75079” szabványban foglaltaknak, mely a mentésben résztvevő járművek elé állít komoly követelményeket. Ebben megszabják többek között a felszerelések rögzítési módjait, a személyzetet, a minimum felszereltséget, valamint a különböző gyógyszerek tárolási módjait, a személyzet biztonságát szem előtt tartva. Bár a mentőegység típus már közel 10 éve jelen van Magyarországon, a felnőtt mentőorvosi kocsik igencsak gyerekcipőben járnak. Vagy csak jártak eddig?!

A gépkocsikkal szemben követelmény a minimum 1,6 literes, EURO 5-ös, 120 lóerős motor, 300Nm nyomatékkal, valamint például -a teljesség igénye nélkül- a 17 centiméteres hasmagasság. Már ezekkel az adatokkal is komolyan szűkül a választható autók listája, így tisztázódik, hogy a Mentőszolgálat városi terepjárókat részesítene előnyben erre a célra. Ezeknek az autóknak nem okoz gondot a padka, a járda, a villamospálya szegélye, de az összkerékmeghajtásnak köszönhetően a hó, vagy a keményebb terepviszonyok sem. Nem úgy mint alacsonyabb hasmagasságú társaiknak… A kocsik 3 személy szállítására lesznek alkalmasak, és dízelmotor hatja majd őket.

A megadott adatok alapján az OMSZ Budai Mentőállomásának Facebook oldala gyűjtötte össze az alkalmasnak talált jelölteket. Első ránézésre nagyra vágyónak tűnhet, de nem a szemünk csal, tényleg ezek az autók tartoznak ebbe a kategóriába.

Skoda Yeti: 2,0 l , 140 LE , 320Nm
Suzuki SX4 S-CROSS: 1,6 l , 120 LE , 320Nm
Opel Antara: 2,2 l ,163 LE , 350Nm
VolksWagen Tiguan: 2,0 l ,140 LE , 320Nm
Audi Q3 :2,0 l , 177 LE, 380 Nm
BMW X3: 2,0 l, 143 LE , 350 Nm
Subaru Forester 2,0 l, 147 LE, 350 Nm
Mercedes GLK: 2,2 l, 167 LE, 400 Nm
Ford Kuga: 2,0 l, 140 LE , 320 Nm
Toyota RAV4:2,0 l, 124 LE, 310 Nm
Mitsubishi ASX: 1,8l, 150 LE, 300Nm

A közbeszerzés szerint a nyertes köteles legalább a jármű által lefutott 250.000 km-ig, de legfeljebb 5 éves koráig garanciát vállalni arra. Azonban vannak komolyabb feltételek is az ajánlattevő cégre vonatkozóan. „Alkalmatlan az ajánlattevő, ha: Az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző 3 naptári évben nem rendelkezik legalább 17 darab,  összkerékmeghajtású mentőorvosi kocsi szállítására vonatkozó, legalább 90. 000. 000,-Ft értékű, szerződésszerűen teljesített referenciával vagy referenciákkal.”

Ezzel a mondattal a lehetséges gyártók körét is komolyan csökkentette az OMSZ. Ezeket a feltételeket (legjobb tudomásunk szerint) hazánkban senki, de Európában is csak pár nagyobb cég tudja teljesíteni, mint például a Binz, az Ambulanz Mobile, vagy a WAS … Az elbírálásnál az árra 80%-os míg a teljesítés időtartamára 20%-os súlypont van meghatározva. Tehát a legkedvezőbb, és a leghamarabb szállító ajánlattevő nyeri az eljárást. A jelentkezési határidő 2015. március 23, így hamarosan többet is megtudhatunk az új mentőgépkocsikról.

 

A beszerzendő gépjárművek főbb műszaki paraméterei:

hosszúság (mm)max 4600
szélesség tükrök nélkül (mm) max 1900
magasság (felszerelt megkülönböztető fényjelző berendezéssel, teljes felszereléssel, (mm)max 1800
legkisebb szabad magasság (mm)min 170
szállítható személyek száma (fő) 3 fő (Utastér: 2 fő elöl+1 fő második sorban)
megengedett legnagyobb össztömeg (kg) max 2500
teherbírás (megengedett legnagyobb össztömeg – saját tömeg) (kg) min. a DIN 75079 szerint, legalább 500 kg
működési mód: diesel üzemanyag: országos kúthálózatokon forgalmazott MSZ gázolaj
környezetvédelmi besorolás: EURO 5
névleges hengerűrtartalom (liter): min 1,6
teljesítmény (LE):min 120
nyomaték (Nm) min: 300

Facebook Hozzászólások