Ad
Ad
Ad
Átadások

Készenlétben a gyulai magasból mentő

Látványos gyakorlat keretében állították készenlétbe a gyulai hivatásos tűzoltók március 6-án a Renault Premium 420.26 S 6X2 típusú magasból mentő szert.

A rendezvénynek a vár frekventált környezete adott helyet. Megnyitó beszédében Tóth Tibor mk. tűzoltó ezredes elmondta, a gépjármű emelőkosara negyvenkét méteres magasságba is képes emelkedni, jelentősen növeli a térségben élők biztonságát. Középmagas és magas épületekben keletkező tüzek esetén a kiürítés időigényes, életek és vagyontárgyak mentése az elsődleges, a tűzoltásnak pedig ezzel párhuzamosan gyorsnak és hatékonynak kell lennie. Görgényi Ernő kiemelte, a városlakóknak nagyon fontos, hogy korszerű tűzoltótechnika álljon rendelkezésre baj esetén, a jármű készenlétbe helyezésével Gyulán a törökzugi tízemeletesekben, a négyemeletes házakban élők, valamint a kórház új sebészeti tömbjében és a szállodákban, iskolákban tartózkodók is nagyobb biztonságban érezhetik magukat.

A polgármester hozzátette, köszöni mindazok közbenjárását, akik a fontos ügyért sokat tettek. A megfelelően kiképzett, típusvizsgával rendelkező gyulai hivatásos tűzoltók elsajátított ismereteik birtokában látványos gyakorlatot hajtottak végre, amihez kitűnő terepet szolgáltatott a síkvidéki téglavár. Az eseményeket Maczek Szilárd tűzoltó őrnagy közvetítette. A tűzoltósági főfelügyelő elmondta, a magasból mentő kezelésénél fontos a felállítási hely megfelelő kiválasztása, a talpalásnál tekintettel kell lenni a talajviszonyokra. Hozzátette, a középmagas és magas épületek megközelítése sem egyszerű, a házak környezete is befolyásolja a szer alkalmazását és a felvonulási terület megközelítését.

Az emelőkosár szabályos és biztonságos mozgatása felkészültséget, precizitást igényel. A feltételezés szerint a várfal legfelső szintjén, a világító berendezés elektromos hibája miatt tűz ütött ki, melynek következtében a belső folyosók füsttel telítődtek. Egy karbantartó a magasban rekedt, a tűzoltók siettek segítségére. A gyakorlattal nem csak a speciális jármű bemutatása volt a cél, a szerelési, helyismereti, és a szituációs begyakorló gyakorlatokon elsajátított ismeretek ellenőrzése, valamint a tűzoltás, műszaki mentés vezetésének gyakorlása is fontos szempontot jelentett.

A beavatkozók ezúttal a város vezetői, a diákok, az érdeklődő lakosok, valamint a sajtó képviselői előtt mutatták be, hogyan zajlik egy segítségre szoruló ember magasból mentése. Elhangzott, a jármű azonban nemcsak erre a feladatra alkalmas, kosara például mélyből történő életmentésre is alkalmazható, sőt használata során vízsugárral, gyorsbeavatkozóval, vízágyúval is tud oltani az állomány. A gyulai bemutatón a tűzoltók hordágyat helyeztek el a magasból mentő kosarán, megközelítették a sérültet, majd ráfektették és megfelelő rögzítés után lehozták a vár fokáról. Szorosan együttműködtek a mentőkkel, akik elmondták, éles szituációban azonnal ellenőrzik, hogy van-e a sérültnek szívműködése, szabadok-e a légutak. A cél a beteget mielőbb szállítható állapotba hozni, kórházba juttatni.

A nap a bemutatóval még nem ért véget, a Gyulai Járási Mentőcsoport sátránál minden érdeklődő megismerhette az önkéntesek munkáját, sőt tájékozódhatott a csoport kötelékébe történő belépés lehetőségeiről. A rendezvényen a Békés Megyei Tűzmegelőzési Bizottság is képviseltette magát, szórólapokkal, molinókkal, vetítéssel szólítva meg az embereket.

 

Facebook Hozzászólások