Ad
Ad
Ad
Balesetek

Balesetet szenvedtek a tűzoltók egy bemutatón

Eredetileg egy égő gépjármű oltását mutatták volna be az iskolásoknak

A váci iskola udvarán a diákoknak mutatták volna be a tűzoltók, hogy miként zajlik egy égő autó eloltása. Célszerű megjegyezni, hogy ez a fajta bemutató, mondhatni rutin már a tűzoltók életében, kismillió alkalommal tartanak bemutatókat országszerte.

A mostani azonban másképp alakult, mint a többi. Tűzoltási bemutató helyett, valós műszaki mentés szemtanúi lehettek a diákok.

A gépjárműfecskendő teljesen átlagos sebességgel közelítette meg a bemutató helyszínét (hisz ilyenkor minimális távolságról indulnak, fizikailag is képtelenség lenne túlzott sebességre felgyorsulni), ennek ellenére egy kis mértékű kanyarban először 2 kerékre, majd az oldalára borult.

Darázs Ágnes szóvivő-helyettes az Index kérdéseire válaszolva arról tájékoztat, hogy:

-a tűzoltóautóban ülő öt ember megsérült, őket a mentők a váci kórházba vitték kivizsgálásra, de már mindannyian elhagyhatták a kórházat.

-A baleset ügyében a rendőrség vizsgálatot végez, a megyei katasztrófavédelem pedig belső vizsgálatot folytat.

-Rendszeresen szoktak tűzoltási-mentési bemutatókat tartani, melyeknek célja a prevenció és a tűzoltók munkájának megismertetése. Ilyen baleset azonban eddig még egyszer sem történt.

Fontos kiemelni, hogy ezek a tűzoltóautók sokkal nagyobb tehetetlenségi erőknek vannak kitéve, mint bármelyik hasonló kategóriájú teherautó.
A videón látható szer 4000 liter vizet szállít, továbbá a felszerelések még hozzáadnak a súlyhoz. Vagyis a tűzoltóautón magasan található a súlypont, ehhez a nagy kapacitású víz tárolása együttesen erős kilengést eredményez a kanyarokban, mely a hirtelen, szűken vett kanyarokban könnyedén borítja fel az autót. A mostani baleset is valószínűsíthetően ezek miatt történt meg.

Facebook Hozzászólások