Ad
Ad
Ad
Balesetek

Árokba borult a szerencsi tűzoltóság gépjárműfecskendője

A 6 fő közül egy fő súlyos sérüléseket szenvedett

Szombaton, késő este mentésre indult a B.-A.-Z. Megyei Katasztrófavédelmi igazgatósághoz tartozó Szerencsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság egyik egysége. Rátka település határában olyan erős széllökés érte a lánglovagok autóját, hogy az kilencvenfokos fordulatot tett a jeges úton, majd oldalára dőlt és a tetején átfordulva az árokba, illetve az út melletti szántásba fordult, a jármű másik oldalára billenve. A hatfős mentőegység egyik tagja nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Szerencsen a helyi Katasztrófavédelmi Bizottság már kora reggel összeült, megbeszélték a kialakult időjárási helyzettel kapcsolatos teendőket, kitérve arra is, miként segíthetnek a bajbajutott tűzoltó autón, hiszen egyértelmű volt, hogy nem lesz egyszerű annak mentése.

Koncz Ferenc polgármester – aki végig jelen volt a mentési munkáknál – elmondta, azonnal felvették a kapcsolatot a szerencsi mezőgazdasági cégekkel, hogy szükség esetén erőgépek bevonásával próbálkozhassanak a segítéssel, de a helyszínre érkeztek a polgárőrség, illetve a Szerencsi Városgazda Nonprofit kft. munkatársai is – túl a katasztrófavédelem szakemberein. Az már a helyszínen nyilvánvalóvá vált, hogy a katasztrófavédelem által küldött darus kocsinak nem sok esélye van a szántásban, így egy mezőgazdasági erőgép közelítette meg a felborult tűzoltó autót. Ennek segítségével sikerült talpra állítani, majd közútra vontatni a szerencsétlenül járt gépjárművet.

Fotók: Tóth István – SfL

Facebook Hozzászólások