Ad
Ad
Ad
Átadások

7 darab új Heros Aquadux-X 3000 típusú tűzoltógépjárművet adtak át

A Katasztrófavédelmi Oktatási Központ a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központi épülete előtt tartotta kibocsátó ünnepségét. A rendezvényen az a nyolcvankét hallgató tette le a tiszthelyettesi esküt, akik sikeresen elvégezték az új típusú tűzoltószakképzés második modulját. Az eskütétel mellett hét új HEROS AQUADUX-X 3000 típusú tűzoltógépjármű átadása is megtörténtAz Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője hangsúlyozta, hogy az idei év jelentős változásokat hoz, hiszen életbe lép a katasztrófavédelem munkatársait is érintő életpályamodell.Ez jelentős bérfejlesztést, valamint lakástámogatást és biztosítást is jelent az állomány számára – tette hozzá az altábornagy.Az eskütételt követően a frissen végzett tűzoltó-tiszthelyettesek képviselői megkoszorúzták az OKF központi épületének falán elhelyezett emléktáblát, amely a katasztrófavédelem, illetve annak elődszervezetei hősi halottjainak állít emléket.Az ünnepségen hét új, részben hazai gyártású Heros Aquadux-X 3000 típusú tűzoltóautót is átadtak. A Renault alvázakra a Belügyminisztérium által működtetett BM Heros Zrt. készítette a felépítményt.

A hét gépjárműfecskendő 4×2-es hajtásláncú HEROS AQUADUX-X 3000 típusú. A jármű technikailag előrelépést jelent, alacsony súlypontjából fakadóan stabilabb az elődeihez viszonyítva. Korszerű automatizált kuplungszerkezettel ellátott, ami jelentősen megkönnyíti a gépjárművezetők tevékenységét, a vonulások alkalmával így kevesebb tevékenység nehezíti a járművezető koncentrációját. Az új eszközök a bajai, sátoraljaújhelyi, székesfehérvári, nagykanizsai hivatásos tűzoltó-parancsnokságokon és a sellyei, füzesabonyi, valamint az aszódi katasztrófavédelmi őrsön állnak szolgálatba.

Facebook Hozzászólások